Világítás

Sok esetben az úton közlekedő társai hamarabb veszik észre, hogy valamilyen gond van a járműve világításával, így ez egy olyan kockázat, ami mások számára is balesetveszélyt okoz. A hibás vagy rosszul beállított fényszórók minden közlekedő számára veszélyesek.

2011-től minden európai uniós országban, Magyarországon pedig 1993 óta kötelező a nappali világítás de csak településen kívül. A lényegi különbség a kettő között, hogy az európai uniós rendelet egy külön, erre a célra kialakított fényforrás meglétét írja elő, amely kizárólag nappali viszonyok között működik, automatikusan, a gyújtás ráadására lép működésbe, és célja kizárólagosan a jármű láthatóságának biztosítása. Ez a nappali menetfény, amely az esetlek túlnyomó töbségében LED-es megvalósítású. Egy LED-es lámpa körülbelül egy tizedét fogyasztja egy hagyományos halogén izzóénak, ezért gazdaságosabb választás és sok esetben kiszolgálja az autó teljes élettartamát.

EU-s szabvány szerinti nappali menetfényt utólag is fel szabad szerelni gépjárművekre, így a szervizben erre is van lehetőség.

Teljesen természetes, hogy a Bosch Car Service Óbuda műhelyében a Bosch gyártmányú izzókat preferáljuk, melyekből teljes szortimentet biztosít raktárunk. A Bosch autóipari izzók gyakorlatilag minden járművön használhatók, rendkívül sokoldalúak és élettartamuk jelentősen hosszabb, mint a törvény által előírt érték.

Időpontfoglalás

Néhány perc alatt időpontot foglalhat a Bosch szervizszakembereinél.